Jószolgálati Otthon Közalapítvány Napközi Otthona

Intézményünk filozófiája

A sérült ember ugyanolyan, mindenben szubjektív és személyes értelmet és jelentést kereső, észlelő, gondolkodó és cselekvő ember, mint más, és nem egy automata vagy reflexszerű lény, melyet információkkal kell megtömni, hanem akinek abban kell segíteni, hogy a rázúduló benyomások számára információkká váljanak, és azokra adekvát módon tudjon cselekedni.

Dunaújváros közigazgatási területén élő, képzési kötelezettségének eleget tett, családban nevelkedő értelmi, érzékszervi és mozgásukban sérült személyek, akik önellátásra részben, vagy teljesen képesek.

Más települési önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás esetén lehetőség van Dunaújváros közigazgatási területén kívül élő fogyatékos személy intézményi elhelyezésére is szabad férőhely esetén.

Otthonunk a családban nevelkedő értelmi, érzékszervi és mozgásukban sérült emberek számára a lehetőségek tárháza, a mindennapi gyakorlati tapasztalatok mellé olyan elméleti tudást szerezhetnek a folyamatos szinten tartó oktatással és neveléssel, amelyet otthon a család nem tud biztosítani. Célunk, hogy a fogyatékos állapot rosszabbodását megelőzzük, illetőleg annak következményeit enyhítsük.

Elérhetőségünk

Cím: H-2400 Dunaújváros
Liget köz 6.
Tel: +36 25 510 250 központ
Fax: +36 25 510 251

kozponti@joszoli.hu

A feladat ellátás szakmai tartalma

Intézményünk 55 fő részére biztosítja a napközbeni elhelyezést,
személyes gondozást, alapvető szükségletek kielégítését, speciális, preventív, és korrektív egyéni fejlesztést.
A gyógyítva nevelés lényege, hogy a sérült ember megmaradt képességeit olyan módon fejlesszük, hogy kompenzálja a részkieséseket.
A gyógypedagógiai fejlesztés vezérelvei: az általános emberi jogok megvalósítása, az egyénre összpontosítás a pedagógiai gyakorlatban, az életkörülmények normalizálása és az integráció a közösségbe.
Ellátottjaink az egész napi gondozás mellett hasznosan tölthetik szabadidejüket.
Védett környezetben dolgozhatnak, kirándulnak táboroznak, szórakozni járnak.
Intézményünkben heti rendszerességgel rajzterápiás foglalkozást tartunk képzőművész vezetésével.
Intézményünkben szociális munkás, és mentálhigiénés szakember, egészségügyi és szociális gondozó dolgozik.
Rendszeres az egyéni esetmegbeszélés, csoportfoglalkozás, felvilágosító és problémamegoldó foglalkozás. Házirendünkben szabályozott, hogy társadalmi kapcsolatokat, a hitéletet, hogyan, milyen időintervallumban gyakorolhatják ellátottjaink.
Intézményünkben lehetőséget biztosítunk munkaterápiás foglalkozásokon való részvételre is.
Rehabilitációs munkavezető irányításával egyszerűbb munkafolyamatokat végeznek ellátottjaink. Tevékenységükért munkaterápiás jutalomban részesülnek.
Ellátottjaink részére napi háromszori étkezést biztosítunk. Igény szerint lehetőségünk van választani kímélő, diabetikus, epe, lisztérzékeny diétát, és vegetáriánus, illetve más diétás étkezést is.
Napi gyógyszerezésen kívül különböző egészségügyi feladatokat is ellátunk. Ügyeik elintézésében is segítséget nyújtunk.
Intézményünkben az autisták számára külön csoportot működtetünk.

Szolgáltatási időszak:

Munkanapokon: jelenleg 6-15:30-ig

Az ellátások igénybevételének módja:

Az ellátás önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője indítványára történik a jogszabályban előírt formában.
A szociális rászorultságot, fogyatékosság szerinti állapotot és körülményt vizsgálunk az előgondozás során. Az előgondozási feladatokat minden esetben az igazgató a szociális munkás és a gyógypedagógus közös munkával oldja meg. A megállapodás, szerződéskötés próbaidővel kötődik.
A szociális ellátás iránti kérelemről minden esetben az intézmény igazgatója dönt. A kérelemhez csatolni kell a fogyatékosságot igazoló dokumentumokat, orvosi szakvéleményeket és a térítési díj megállapításához szükséges iratokat.

Térítési díj

Az ellátásért térítési díjat kell fizetni.
Az intézményi térítési díjának mértékét a közalapítvány kuratóriuma, a fenntartó állapítja meg a jogszabályoknak megfelelően. Az intézményi térítési díj az egy ellátottra jutó önköltség és normatív támogatás különbsége.
A térítési díjat a törvényben meghatározottak szerint az ellátást igénybevevő, a szülői felügyeleti joggal rendelkező törvényes képviselő, a jogosult tartására, gondozására köteles és képes személy köteles megfizetni.
Ha az ellátott jövedelme alapján nem tudja megfizetni az intézményi térítési díjat, részére személyi térítési díjat állapítunk meg. A havi személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott jövedelmének 30%-át étkezés igénybevételével, 15%-át csak tartózkodás esetén. A kiskorú ellátottak térítési díjának megállapítása a gyámügyi törvény szerint történik. Jelenleg minden ellátott személyi térítési díjat fizet.
Ellátásainkról, szabályainkról részletesen a Házirendben és a közalapítvány Integrált szakmai programjában olvashatnak.